Aktuális híreink
Két hivatalos jégdrift-világrekordot is felállított Enyaq RS iV modelljével, azaz sportos RS-családja második tisztán elektromos, akkumulátorhajtású tagjával a ŠKODA. A GUINNESS WORLD RECORDS egyaránt megerősítette „A leghosszabb folyamatos járműves drift jégen”, illetve „A leghosszabb folyamatos járműves drift jégen elektromos járművel” rekordjait, amelyeket 2023. január 19-én, csütörtökön, Richard Meaden brit autós újságíró állított fel a svédországi Östersund melletti Stortjärnen-tó jegén kialakított 188,496 méteres körpályáján.
Lejárt elektromos autójának akkumulátor élettartama? Ne dobja ki! A Skoda okos megoldással állt elő a „halott” akkumulátorokra.
Töretlenül folytatja a ŠKODA AUTO a vállalat szén-dioxid-mentesítését, amit „NEXT LEVEL – ŠKODA STRATEGY 2030” koncepciója keretében holisztikus cselekvési tervvel is támogat. Az elektromobilitási átállás felgyorsítása mellett az akkumulátorhajtású elektromos járművek hosszú távon fenntartható előállítása és üzemeltetése áll a középpontban, a kapcsolódó beszállítói láncolatokat is beleértve. Ennek megvalósítása érdekében a ŠKODA továbbra is elkötelezett például az újrahasznosítható anyagok alkalmazása, illetve az elektromos járművek nagyfeszültségű akkumulátorainak következetes újrahasznosítása mellett.
Mint az már a magyar sajtót is bejárta: a magyar kerékpározás egyik legmeghatározóbb alakja 3 éves szerződést kötött az idén már 42 győzelemnél járó Jumbo-Visma nevű holland csapattal. A ŠKODA és a kerékpározás közös története pedig Valter Attila szenzációs átigazolását követően is tovább folytatódik.
– Hétüléses VISION 7S tanulmányával a ŠKODA első alkalommal kínál konkrét bepillantást a márka új formai nyelvezetébe, amelyet masszivitás, funkcionalitás és hitelesség jellemez. A VISION 7S egyben az első ŠKODA, amely matt külső színt kapott. Utasterének hangulatát hosszú távon fenntartható előállítású anyagok és interaktív felületek határozzák meg. 89 kWh energiatároló képességű akkumulátorának köszönhetően a koncepciójármű több mint 600 kilométer hatótávot kínál a WLTP-ciklus szerint.
Vállalati arculatának (Corporate Identity; CI) az elmúlt harminc év során valaha végzett legnagyobb mértékű fejlesztésével a ŠKODA AUTO új szintre emeli márkaarculatát. A ŠKODA feliratlogót a jövőben gyakrabban tervezik használni a vállalat logóábrájánál, utóbbi megújult formája pedig különösen a digitális kommunikációs csatornákon jeleníthető meg előnyösebben. Az új márkaarculat először az információs és kommunikációs anyagokon jelenik meg, majd a jövőbeni modellekre is kiterjed.
AC, DC, fali doboz, gyorstöltő, különböző típusú csatlakozók és aljzatok. Számos töltési lehetőség van és mindegyik könnyen használható. Ha valami nem világos, ebben a cikkben mindent megtudhat, amit tudni érdemes.
1952 július 11-én az első sorozatgyártású ŠKODA 1200 Sedan, a márka első teljes acélkarosszériás modelljeként gördült le a Mladá Boleslav-i szerelőszalagról. -A pontonkarosszéria egyaránt tágas belteret biztosított a vezető, az utasok és csomagjaik számára. -A fejlesztők Prága-Letňany szélcsatornájában optimalizálták az 1:5 és 1:10 méretarányú modellek formáját. -1961 őszéig összesen 67 071 ŠKODA 1200/1201 személyautó, illetve haszonjármű készült Mladá Boleslavban, Kvasinyban és Vrchlabíban.
Minden új autó szigorú biztonsági vizsgálatnak kell alávetni. Hogyan néznek ki ezek a tesztek és hogyan sikerült a Skoda modelleknek kategóriájuk legjobbja lenni az EURO NCAP besorolásban?
Újabb stratégiai mérföldkő a Cseh Köztársaság, mint autóipari termelési helyszín elektromos mobilitási központtá alakítása során. Mintegy 130 millió eurós beruházással létesült az új gyártósor. Mladá Boleslav a MEB-akkumulátorrendszerek egyetlen Németországon kívüli termelési helyszíne Európában. A Mladá Boleslav-i akkumulátorrendszereket a ŠKODA, a Volkswagen, az Audi és a SEAT MEB-modelljeibe építik.
A ŠKODA a világ egyik legrégebbi autógyártója, az autózás mellett azonban a kétkerekű élet aktív szereplője is. Ezért vannak tele modelljei bringabarát megoldásokkal és ezért építette fel biciklis közösségét, a We Love Cycling-ot világszerte. A ŠKODA emellett a rangos magyar verseny, a Tour de Hongrie támogatója is, melynek köszönhetően májusban újra a világ legjobb kerékpárosai uralják majd a hazai utakat. A mezőny felvezetőautója idén egy teljesen elektromos meghajtású ŠKODA ENYAQ iV modell lesz, mely büszkén hirdeti: a cseh márka számára nem a kerekek száma, hanem a lendület az, ami igazán fontos.